2009. február 24., kedd

Teen ages


A kutyán kívül, akiről már megemlékeztem nevezetes kalácsevése kapcsán, három másik "tőlemfüggő" is él a családban.
Csodás, nagyszerű, értelmes-jó gyerekek! Csak hát kamaszodnak!

Aki még nem tudja vagy már nem emlékszik rá, annak emlékeztetőül most néhány mindennapos átélnivaló -velük:
1. Fogalmad sincs, hova fér beléjük, de annyit esznek, hogy nem bírsz eleget főzni! A kislábosok szerepe átmenetileg a maradéktárolás és a kutyavacsora főzésre szorult vissza. Esélyed sincs két napra főzni, amit az asztalra teszel, az elfogy.
2. A nyugodt, csöndes esték ideje lejárt. Ha elvonulnak, saját világukba húzódnak vacsora után, akkor az egymás közötti acsarkodások zavarják meg a csendet. Ha nem, akkor szórakoztatnak tizenegyig, bármibe fogsz Te Magad. Uralják a felnőttek világát, mert már nem gyerekek, ugye!
3. A korábban jótestvéri édes játszások eltűntek. A tévé előtt még kibírják egymás piszkálása nélkül, de ennél tovább nem mennék. Nincs öt perc, amelyben valaki bele ne botlana véletlenül a másik lábába, el ne gáncsolná, meg ne rúgná, csípné, pöccintené puszta szeretetből a másikat.
4. A fizikai zaklatás mellett pódiumra került a "szemmelverés", amely sértődés, utálkozás, duzzogás és egy újabb fizikai tusa kezdetét jelenti.
5. A gyereked, ok és harag nélkül hirtelen úgy kezd el beszélni Veled, mintha a piacon volna. Régen, amikor még voltak ott kofák. De úgy látszik, ehhez a beszédstílushoz nem kell messzire menni! ( Megjegyzem, ez itt kifejezetten lányból nővé sarjadó, középső gyermekem új szokása.)
6. Hirtelen elkezdenek máshol aludni. No nem különneműeknél, de úgy látszik, ez itt a hozzászoktatás időszaka. Mindenesetre elég a szomszéd utcáig menni, csak más legyen az ágy!
7. Visszatérve az étkezésekre. Az evésből zabálás, az ivásból vedelés lett. Nincs idejük pohárba tölteni a tejet, rögtön az üvegből isszák. A kakaó nem várja meg, hogy ráhulljék a zabpehelyre, kiskanálszám egyenesen a fejlődő szervezet szájában landol. A "Mennyit kérsz?" kérdés értelmetlenné vált, mert a válasz "-Sokat!" -már tegnap is elhangzott!
8. A "mindjárt" is átértékelődött. Egy napot jelent. Vagy kettőt. Vagy heteket. Attól függ, mennyire vagy határozott. Jelentése egészen a "soha"-ig kiteljesedett.
9. A korábban könnyedén elvégzett feladatok mára megoldhatatlanul bonyolulttá váltak. Eldönteni egy tányérról, hogy a mosogatógépbe vagy a szekrénybe kerüljön-e. Vagy kirázni egy kis rongyszőnyeget..., no nem a lábtörlőre, hanem kicsit kijjebb, a teraszon kilépve. Vagy úgy elindulni a biciklivel, hogy a másik négyet ne borítsák össze. Vagy elmenni fodrászhoz. Mind-mind akkora fejtörést és hosszas koncentrálást igényel, ami nem várható el tőlük. Tényleg nem!
10. A számítógép az Isten. A tévé félisten. A tananyag maga az ördög, menekülni kell előle. Hasonlóan ilyesztő minden testedzés, a szemétkivitel, a porszívó és a mosogatógép kipakolása. Ezeket érdemes és ajánlatos olyan távolságra elkerülni, hogy rájuk ne ugorjon. Legjobb nem rájuk nézni, az biztos pont. Akkor lehet azt mondani, hogy "- Jónemláttam...!" meg hogy "-Nemvettemészre!"

Mindezzel együtt, főleg, amikor már édesen alszanak, a csodát látom minden nap bennük, mert hát ők voltak az én kis bébikéim! Néha nagyon dühös vagyok rájuk. Nagyon. Aztán elmúlik az is. És még most is bele-belekucorodnak az ölembe, nekem sírnak és velem akarnak együtt nevetni. A nagylányom még mindig kér esti dalt, a nagyfiú meg betakartatja magát fefekvéskor!
Amikor lehet, kinevetjük magunkat és egymást, felemlegetve a hülye (bocs) viselkedésüket. Elvégre az ember mégiscsak magán mulat a legjobban!

Csak azt szeretném, hogy úgy emlékezzenek ezekre az évekre, hogy jópofa volt. Valami őrült-gyors változás, kínos és nehéz, de jó volt. Akkor felnőttként is bizalommal jönnek majd hozzám. Így remélem.

p.s. Elolvasták és azt mondják, igazságtalan vagyok. Szeretnek tanulni és az iskola meg a tananyag nem ellenség. Ki nem veszem a szövegből, de elhiszem nekik, mert jók az eredményeik. Szerintük. Szerintem félgőzzel, amúgy kamaszosan állnak a dologhoz.

2009. február 22., vasárnap

Tuti biznisz


Az USA elnökének vásárlása másnapján, a szokásos 100 helyett 3000 juharlevél - kukit adtak el a belvárosi kis pékségben.

Erre adjon valaki épeszű magyarázatot!!!


2009. február 19., csütörtök

Itt járt, elment, nem lőtték le

Elnökelődeihez híven, Barack Obama is Kanadába látogatott elsőként, ahogy elindult külföldre.

Olyan rajongás veszi körül itt Észak-Amerikában ezt a politikust, amit ritkán lát a világ, azt hiszem. Kenedy elnök lehetett talán ehhez hasonló imádattal körülfogva, le is lőtték szegényt.
Obama, az új sztár 6 órásra tervezte ottawai látogatását, de jócskán megcsúszott. Jól érezte magát, biztosan.
A hírekben arról beszéltek, hogy a reptér közelében tárgyal majd az illetékesekkel. Munkaebéd, tankolás és irány haza.
Később mégis úgy határoztak, hogy csak-csak bejön a parlamentig a belvárosba. Határozottan kijelentették viszont, hogy "közönségtalálkozó" az nem lesz!
Mondják, emberek már hajnali fél négykor a Parlaiment Hill hóesésében várták az elnököt: no nem a magukét, csak a szomszédét. ( A magukéért nem állnának ott ilyen elszántan.) Ott vártak a hidegben, hogy megláthassák az első afro-amerikai elnök hajas fejbőrét hátulról, amint seregnyi biztonsági őre közt besurran a parlament épületébe, kiszállván bombabiztos limuzinjából.
A korán kelőknek pechjük volt. Minden korábbi bejelentéssel ellentétben az elnöknek kedve támadt egy kis szuvenírt vásárolni. Megállították a konvojt a belváros piacán, az elnök számos kísérőjével együtt megszállta a piactér legnépszerűbb pékség-kávézó-büféjét. Üdvözölt, kezet fogott és juharszirupos cookiet(kukit) vásárolt, mert a kislányai nagyon szeretik. Még fizetni is akart, kanadai dollárral! Nem hagyták.
Aztán tárgyalt is. Most azt elemzik az okosak. Állítólag jó volt, hasznos volt, örömteli volt. Barátok vagyunk: ezt erősítette meg a két elnök.


Mi csak a világraszóló kocsisort láttuk; vagy ötven autó vonult végig a házunk közelében, a csatornaparton elhúzó úton. A világ leghosszabb korcsolyapályája mentén, parkkal övezett út ez, amely húszcentis friss hóval, gyönyörű havazással búcsúztatta Obamat. Két nappal korábban szürkeséget és szemetet látott volna, ahogy a hónapok óta csak egyre gyűlő hó nyomán az olvadás elcsúfította ezt az amúgy egész évben szép világot.
A menet biztonsága érdekében lezártak egy pár utat és hidakat, átmeneti zűrzavart okozva a legforgalmasabb órákban. Mi is a kocsisor útjába tévedtünk, s ha már így volt, megbámultuk.
Nagyfiam meg a gimnáziumból hazajövet, a lezárt híd helyett a csatorna jegére mászott, majd ki onnan: fogalma sem volt, hogy a terület azért van elzárva, mert vigyáznak az elnökre. A meglepett gyerek a konvojt az útpadkáról bámulta és még integetett is neki a fekete limuzinban utazó Nagy Ember!

Aki itt volt hát és épségben elrepült.
Hárommillió dollárból vigyázta az ország az életét és egészségét. Akit ennyien rajongva szeretnek, annak rengeteg őrült vagy számító ellensége is lehet. Így véli a világ.

Büszkék a kanadaiak, mert szeretik ezt a közvetlen, kellemes modorú fekete férfit. Büszkék, mert itt járt elsőként és büszkék, mert nagyon szerették volna őt az Elnöki Székben látni.
A juharszirupos kuki dicsérete pedig egy újabb jópont Barack Obamának.

2009. február 7., szombat

Emigráció II.

Amint belép a bevándorló Kanadába, gyakorlott kezek között érzi magát. Rutinosan kezelik, küldözgetik, látják el információval, igazolványokkal, címekkel és telefonszámokkal. Nincs esély elveszni.

Irodák és szervezetek tömegei állnak rendelkezésre, hogy kiszolgáljanak. Nem árt tudni persze angolul vagy franciául, de az sem kerül bajba, aki arabul, mandarinul, szuahéliül(?) beszél; a magyarral bizony nem boldogultam volna. A némettudásom néha segített egy keveset, de ez igazán nem jellemző...


Nekünk az első nagy lépés az volt, hogy a gyerekek járjanak iskolába. Ehhez sem hiányzik az erre kijelölt szervezet és iroda. Oda kell menni, nem máshova, a dolgok rendje szilárd és következetes.
Nevezett irodában kedvesen fogadnak és örülnek, hogy jöttél! Nem kíváncsiak itt bizonyítványra! De tudni akarják, tud-e írni, mennyit tud angolul és számol-e valamicskét a csemete. ( Otthonról nézve furcsa lehet a kérdés, de ide burmai, kínai, brazil, orosz gyerekek is jönnek, mindenféle kultura megforul itt. És nem kap kivételt az európai, nincs meggkülönböztetett helyzetben senki.) Az alapvető ismereteik alapján English Second Language (ESL), a koruk alapján pedig a megfelelő évfolyamba sorolják őket . A gyerekeket a lakóhelyük szerinti iskolába irányítják és bedobják a mélyvízbe. Úgy emlékszem, néhány nap várakozás után csak mentünk a kijelölt iskolába és attól a naptól fogva a ők elindultak a maguk útján ebben az országban. Nekünk semmilyen gondunk nem volt sem a beilleszkedésükkel sem a nyelvvel.

Amikor a gyerekek sorsa megoldódik, jöhet a felnőttek világa.

Normális munkát nyilván csak normális nyelvtudással lehet szerezni. S mivel az állam itt rég felismerte, hogy a bevándorlóknak (és az épeszű államnak) ez az első és legfontosabb szükséglete, rengeteg nyelviskolát tartanak fenn. Ingyen. És választható egész- és félnapos, délelőtt, délután vagy esti tanfolyam.

Ijedtemben én a félnaposra jelentkeztem bár ma már tudom, hogy az csak időpocsékolás volt. Főleg a délelőttre magukat felszabadító arab anyukák gyülekezetébe csöppenetem, ahol valóban nem tanultam sokat. Nem az arabság, hanem a kiejlölt célok miatt. Távol álljon tőlem a különbségtétel, csakis kulturális értelemben jelent másságot arab és nem arab feleségnek, családanyának lenni.

De megjött a bátorságom és egésznapos iskolában folytattam - kezdtem újra- és az már valami! Napi 6 óra olyan osztálytársakkal, akik azért vannak itt, mert meg akarják tanulni a nyelvet. Jobb munkáért, önállóságért, egyetemért; a teljesértékűségért.


Abszolut profi tanárokkal, kiváló programmal, jó körülmények között gyorsan jön a nyelvtudás. Meg a felismerés, hogy a nyelv bizony kosz, aminek ránk kell ragadni! ( Bocsánat, Kati néni, de biztosan tudom, hogy a nyelvtanulás a könyvekből csak a történet egyik része. Tele van a nyelv olyan információkkal, amiket a könyvek nem tanítanak meg soha. Bizony, a nyelv egy része kosz, hogy ránk ragadjon!)

Eljön az a pillanat, amikor az ember két érzelem között lebeg minden nap. Az egyik a csoda; hogy itt van, hogy tudom, értem, beszélem ezt a másik nyelvet. És a másik, hogy soha nem fogom úgy megtanulni, hogy mindent értsek, mindent képes legyek kifejezni. Mert a nyelv nem csak egy logikai rendszer, szavak, szabályok és kivételek tömege. A nyelv egy egész kultúra!

És ha valami, hát ez a tény nehezíti meg a lelkemet; s kétségeimet a beilleszkedésről nap mint nap felújítja. Az emigránsok egyik nagy köve a hátizsákban.