2009. július 29., szerda

Tizenkettő, egytucat

Alkalmazkodóképességem korlátozottságával találkozom nap mint nap, amikor vásárolni megyek. Vagy amikor sütök. Meg amikor utazni indulunk és a költségeket számoljuk.

A jól bevált kilogramm helyett itt a régi mértékegységet, a pound-ot használják amikor a krumplit vagy az almát beárazzák. A pound, rövidítve "lb"(!) nem jelentene nagy gondot, mert kb. fél kilogramm, egészen pontosan 453.6 gramm, tehát csak szorzom kettővel, hogy eltájékozódjam a kilós árak felől. Gondba akkor kerülök, ha a mennyiség ounce-ban , rövidítve "oz" van megadva, ami a nemegészen fél kiló (lb) egytizenhatodát jelenti. Így közlik velem a vaj mennyiségét. Bevallom, darabra veszem, mielőtt nekiállnék kiszámolni, mennyi is az annyi.


Még szerencse, hogy a felvágottat, ki tudja milyen megfontolásból, grammra adják. És a legtöbb folyadékon is rajta van, hogy hány liter vagy milliliter van az üvegben.

Aztán itt van a kocsi fogyasztása. Vagy hogy kiszámoljuk, mennyibe kerül egy út. Mi azt tudtuk otthon, mennyit eszik a járgány százon. Itt a gépkönyv nekem azt írja, hány miles-t megy egy gallonnal. A benzint persze literre adják, a távolságokat pedig kilometerben mérik!

Az, hogy a tojást tizenkettesével csomagolják már nem is meglepő.

Tegnap elindultunk szőnyeget venni. Csíkot a lépcsőre.
Nagy kunszt, mondhatnánk - de a dolog nem is olyan egyszerű!
Mert az én trigonnometrián felnőtt agyamban milli- meg centiméterek vannak. És a tízes számrendszer.
Szerencsére férjem mérőeszköze - amit otthon ugye centinek vagy mondjuk "collstok"-nak hívtunk, szóval a mérőszalag - idevalósi.
Így hát biztos információimmal a zsebemben mentem vásárolni.
28 incs (inch) a lépcső szélessége. A szükséges mennyiség, vagyis a szőnyegcsík hossza 274 incs.
Az árcédula szerint - ami jó magasan, kisbetűkkel közli az árakat - 79cent egy nyégyzetláb (squarefeet) a nekem megfelelő szőnyegpadlóból. Apróbb számokkal és betűkkel azt is közlik, hogy hatvalamennyi egy négyzetjard ( squareyard). Még kisebbekkel a szőnyegpadló szélessége: 12 fít (feet).
...Na de mi köze mindennek az én incseimhez?!

Ha egy jard három fít és egy fít 12 incs, akkor a 28 incs szélesség az majdnem két és fél fít, a 274 incs hosszúság meg kijön kétszer a hosszából. Alig bírom magam követni.
Az árát kiszámolni már neki sem futok.

És nem is tudom, hogy bírnak számolni egynyolcad meg egytizenhatod incsekkel és hogy azoknak vajon milyen váltószámai lehetnek...Hazafelé azon gondolkodtam inkább, hány éves lehet a kapitány.

Ps: Az iskolákban már jóideje a metrikus rendszert tanítják. Matekórán.
Mert aztán technikán, amikor építenek-számolnak, visszatérnek a tizenhatodokhoz.

2009. július 15., szerda

Az igazság kedvéért

Ritkán írok és nem tudom, azért-e, mert túl sok a mondanivalóm, vagy azért, mert egyre részrehajlóbb leszek és ezt igazságtalannak érzem Magyarországgal szemben.
Most tehát egy pár mondat arról szól, ami nem kellemes Kanadában.
Hangsúlyozom, hogy nem ismerem Kanadát. Ez az ország akkora, hogy elutaznom innen -Ottawaból - a túlsó végére hosszabb út volna, mint Budapestre repülni. Talán tévedek, talán általánosítok és mindenképpen személyes érdekek köré rendezem a véleményemet az országgal kapcsolatban.
Az első, épp aktuális sérelmem az időjárás. Két évszakra látszik zsugorodni a négy: a hosszú, nagyon hosszú telet az év másik részét kitöltő ősz látszik követni. Én nem szeretek fázni, úgyhogy nekem a fűtés bekapcsolása nagy megrázkódtatás így júliusban.

Sokkal komolyabban:

Nincsenek óvodák. Ami van, az valami egészen más rendszer és oktatási-nevelési színvonal, mint amit Magyarországon megkapnak a kicsik. Itt olyan "gyerekrevigyázó-féle" van és valami iskolai előkészítő év, de borzalmasan nagy teher a szülőknek, hogy megtalálják a megfelelő és mégis megfizethető helyet a csemetéknek. Ráadásul úgy ezer dollár havi kiadást jelent egy kicsi őriztetése az iskoláskor előtti időkben, miközben a mamák a szülést követő fél évig tudhatják biztosan, hogy korábbi munkahelyükön visszavárják őket.
Kátyúsak, rosszak az utak. Bár az éves útépítési költségek felét javításokra fordítják, a hideg tél mégis nagyon megterheli az aszfaltot. A városokban sok a zötykölődés és halványak a festett útjelek. Gyakran nincsenek is. Az autópályák egy része elég siralmasan néz ki. A Németországban vagy Hollandiában megszokott pályákat az ideérkezőnek jobb elfelejteni. Ja, és a sebességhatár 110km/h! (Jó betartani mert nem lehet lefizetni a rendőrt! - ezt kifejezetten szeretem itt.)
Az új házak műanyagból vannak kívül-belül. Hogy részletezzem: fa gerendázat, faforgácslap falak (ragasztó és forgács), kívül fóliával takart valami műanyag hőszigetelés, aztán egy műanyag lemezes borítás, ami deszkázást imitálna, ha nem lenne olyan nagyon-műanyag. Belül laminált padló, sok helyen járólapot utánzó linóleum. Műanyag ablakok, a felsőbb szinteken gyakran vastag szőnyeg (valami műszálból). Műanyag bevonatú konyhabútor, műanyag ajtók. Azt mondják, így a legolcsóbb építkezni....Én meg azt hiszem, így a legmérgezőbb építkezni.
Alkoholt csak egy bizonyos üzletláncnál lehet vásárolni ( itt, Ontarioban). Nem mintha mindennapos problémát okozna, de valami túlzott, nagyon ósdi szabályozásnak tűnik és főleg kényelmetlen, hogy autózni kell egy üveg italért.
Nincsenek, illetve alig vannak kávéházi teraszok. A kávét csak külön kérésre rakják műanyag pohár helyett valódi bögrébe. A legnépszerűbb a legolcsóbb: ócska, barna lötty!

És apróságokat tudnék még felsorolni bőven. Az emigránsok szokásos hangnemében, hogy milyen hülyék ezek a kanadaiak, hogy nem tudják mi a különbség a paprika meg a bors között!
De nem teszem, mert itt vagyok és ha nem tudják, majd elmagyarázom nekik!