Emigráció 4. - a felnőttek jövőjéről

Ahogy az időben haladunk előre és az életünk körülményei változnak, úgy lesznek újabb és újabb élményeim, amiket meg kell osztanom azokkal, akik valamiért erre az oldalra tévedtek.

Kétségbe voltam esve. Másfél éven át kétségbe voltam esve mert kilátástalannak tűnt a helyzet. Idejöttem, tanultam a nyelvet, de az én humán műveltségem és országspecifikus (milyen szép szó!) végzettségeim itt egy fabatkát sem érnek. Irigykedtem azok iránt, akik szakmával érkeztek, akik otthon is valami olyat csináltak, ami itt is pénzre váltható.
Amíg nem voltam benne nyakig, bátran hirdettem, hogy én aztán bármilyen munkát elvégzek! Csakhogy ez a kijelentés itt már nem volt olyan könnyen feldolgozható!
És nem a munka minősége, hanem az eredméy miatt. Mert a munkahelyek, ahová felveszik a bevándorlót a szűk nyelvtudásával, az a munkahely tele van más, alacsony nyelvtudású emigránsokkal. Tőlük inkább vietnamiul tanul az ember, mint helyesen, szépen, választékosan angolul.

Szóval meg voltam ijedve.
Az ingyen kínált angol nyelviskola legmagasabb osztályában úgy éreztem, ez nem elég! Ez a tudás még mindig nem elég! Ez még mindig csak az árupakolásra jó a Walmartnál ( mondjuk a Tesco amerikai megfelelője). Hát ezért jöttem én ide???

Aztán a húsvéti szünet előtti napokban az angoltanárunk a nyelvtankönyv helyett Ottawa legnagyobb college-ának a "felvételi tájékoztatójával" jött be az órára. Jövőképet festeni a kirepülő emigránsoknak.
Sok új információt kaptam, nem is elég rá egyetlen cikkecske....

Eddig nem írtam róla, vártam, mi sikerül:

Májusban jelentkeztem egyetemre, júniusban lefordíttattam a magyar diplomámat, júliusban speciális vizsgaelőkészítő angol tanfolyamra jártam és vizsgáztam angolból.
Augusztusban megjött az eredmény... és szeptembertől egyetemre járhatok itt.

A folyamatról és a tapasztalataimról írok az elkövetkező cikkekben.