Emigráció I.

1.pont
Az emigráció nem a haza elhagyása, hanem befogadtatás egy másik országba.

Az "emigráció" szó maga nem hangzott jól. Nekem nem. A november hetediki ünnepeken hallhattuk évről évre, hogy Lenin is "emigrációba" kényszerült. Az valami csúnya dolog lehet, ha egyszer kényszer, ugye.
Aztán ott voltak a környezetünkből eltűnő rokonok, szomszédok, barátok, akik elhagyták az országot. Csak suttogtak róluk. Egyeseket a szerencse fiainak véltek, másokat csak gúnyoltak, hogy - ott majd kolbászból lesz ám a kerítés!
És a Szózat. Az a csodás, hazafias dal, amely szívszakító bánattal ültette belénk, hogy itt aztán élnünk és halnunk kell.

No, ezek után meg sem hallottuk a történelem oktatás millió példáját inasok kötelező vándorútjairól, művészek, tudósok külföldi alkotómunkájáról; vagy éppen Magyarországra telepített népekről, ide házasodott mesteremberekről vagy itt oktató professzorokról, Magyarországra letelepedett üzletemberekről, katonákról.

És nem szabad összekeverni a dolgokat: Bécsben munkát vállalni 25 éves fiatalként nem más, mint dönteni Pécs vagy Győr között. Annak semmi köze a kivándorláshoz, csak az ügyintézés más, mintha otthon lenne valaki. Szót sem érdemel.
Ráadásul mai Magyarország sokak számára élhető és kellemes. Bizonyos területeken, bizonyos szakmákkal és kapcsolatokkal vilgszínvonalú fizetést lehet elérni. A közhangulat némileg elszomorító, de a sportkocsiból nem kell feltétlenül kinézni a villamosmegállóban várakozókra és főleg nem kell az emberek szemébe nézni. A hírek nem szólnak a valóságról, az internet böngészése közben pedig nem ugranak elő a minimálbérből élők kiáltásai. Az aluljárókon csak a gyalogosok járnak át, a wellness-hotelekben pedig meg van tiltva a masszőröknek, hogy a fizetésükről beszéljenek. Aki tehát elkerülő manőverekkel ki tudja vonni magát a jelenből, az ne mérlegeljen. Számára jobb otthon! Mert Magyarország gyönyörű!
Ha jólinformált újságírók útra kelnek Budapesten dolgozó aranyifjak sportkocsijával, hogy nyomon kövessék a fiatal szakember nagy hezitálását a külföldi munkavállalással, akkor nem a valós kérdésről beszélnek, írnak.
Mert a kérdés vízvezeték szerelők, pincérek és szakácsok, munkanélküli pedagógusok, a felemelkedés reménye nélkül, minimálbérért dolgozók tömegeit érinti:
menjek, vagy maradjak?

Visszatérve az "emigráció"-hoz: le kell tisztítani a szót az érzelmektől és újragondolni, mit miért teszünk.
Az életben a legfontosabb tényező a megélhetés. A tisztességes, nyugodt megélhetés. Aztán jöhet minden más gondolat és mérlegelés. Hazaszeretet, család, szülőkről való gondoskodás, hideg vagy meleg, szépség vagy rútság, barátok és bármi, ami fontos számunkra. Nem azért, mert ezek pótolhatók, hanem mert megélhetés nélkül egyik sem ér egy fabatkát sem.

Amiket a sorozat további részeiben írok, az csakis a saját tapasztalat. Nem tipikus, de talán mégis számít. Gyakorlati tanácsok és személyesen megélt érzelmek az EMIGRÁCIÓról.

Amikor a kutya lopik

Tücsök névre hallgató faluvégikeverék kutyánk kedves, illedelmes jószág. Sosem eszik az asztalról, még a padlóról sem kapja fel a leeső falatot, mielőtt egy emberi hang engedékenyen hozzá nem járul.

A minap megszegte az aranyszabályt és evett, amit igazán nem kellett volna: befalt egy fél, kelőben lévő kalácsot!

Soha ekkora változáson nem láttam állatot átmenni! Először csak a rossz cselekedet tudata okozta behúzott farkú bevonulását a nappaliba, ez volt az első rossz érzése. Amit hamar elfedett a fizikai gyötrelem.

A kutya elkezdett eltűnni a saját hasürege mögött és egy hatalmas dobbá nőtt amúgy formás horpasza. Alig egy órán belül borzalmas szagokat árasztott a lehelete és mozdulatlanságba dagadva várta a szétrepedést, azt hiszem.

Vittük, húztuk persze sétálni óránként, hadd könnyítsen magán az árva! De az élesztőgombák a melegben visszafoghatatlanul szaporodtak és kínozták a kutyát. A lopósat.

Mi meg simogattuk, nyomkodtuk, sóhajtoztunk, nyögtünk vele együtt. Az éj beálltával mi mást tehettünk, mint bízva a természetben, aludni tértünk. Gyomorrontásba még nem pusztult bele senki, úgy véltük.

Álmomban a szavannákon heverésző oroszlánokat láttam, akiktől harminc méterre legelésznek békésen a zebrák. Tudják, hogy az amúgy veszélyes ragadozó emészt: mint a mi kutyánk. Most már értem, miért nem félnek a zebrák a jóllakott oroszlántól.

Reggelre a kutya kissé leapadt. Óvatos léptekkel jártuk körbe a lakást. Ébresztgettük a jószágot, aki nagy noszogatásra felállni készült, de kicsúsztak alóla a lábai. Aztán jött volna le velem a lépcsőn, lépett egyet, bár ne lépett volna. Leszánkózott, hason. Lent farokcsóválva feltápászkodott és elindult felém vissza a lépcsőre, de megint elbotlott, felfelé jövet! Olyan volt, mint aki berúgott!

Mert berúgott szegény a kalácstól: a gombáktól, a cukortól és végül az alkoholtól, ami ott csordogált az ereiben a tegnap felfalt nyers tésztából!

Mámoros jókedvét melankólia, talán némi fejfájás követte. Feküdt és bambán nézett maga elé. Okos szemeiből inkább értetlenség áradt, nem a felismerés, hogy így jár a kutya, ha lopik.

Mert én tanultam csak meg, hogy az illedelmes kutya is szereti a magára hagyott kalácsot. Meg azt is, miért tanította nagyanyám, anyám és én az ifjaknak, hogy ne csipegessük a nyers tésztát. Az okos más kárán tanul.

Szegény kutya!

Smash cut

A minap, internetes böngészés közben egy filmekről is beszámoló oldalra tévedtem.

Egy rövid hírben arról számolt be a cikkíró, hogy Sasha Gray, a saját kategóriájában Oscar-díjas pornószínésznő most főszerepet kapott Steven Sodenberghtől. A hír nem volt új számomra, de a hozzá kötődő megjegyzések vérforralóak. Ocsmányságok, mocskolódások azoktól, akik nézik Sasha filmjeit.

Aki elítéli a műfajt, az azt sem tudja, hogy ez a lány létezik. Én egyetlen filmjét sem láttam. Csak élőben "ismerem".

Én sem vagyok pornó-rajongó, nem is tudtam, ki az a Sasha Gray, amikor a tavaszon forgatott filmre megérkezett Ottawaba. A stáb egy része már hetek óta az előmunkálatokon dolgozik ilyenkor. Mégis csak napokkal a forgatás elkezdése után kerestem rá a neten, mert a kollégák is pusmogtak valami speciális Oscar-díjról.

Egy horrorfilmet forgattunk Vele és David Hess-szel. Semmi meztelenség vagy erotika.

Sasha filmbéli szerepében eltűnt testvére után kutat.

Az egész forgatáson nagyon szerényen viselkedett, csöndes volt, visszahúzódó; természetesen-szép, üde, fiatal nő. Majdnem magányosnak tűnt. Sosem késett el, sosem kellett miatta várnia a stábnak. A férje, egy fiatal, jókedélyű férfi gyakran elkísérte a forgatásokra. Kedvesen, szeretőn viselkedtek egymással.

A rendező elégedett volt a színésznő munkájával és Ő sem panaszkodott soha.

Pedig nem voltak "nagyfilmes" körülmények és Neki sem jutott megkülönböztetett kényelem.

Színészi teljesítménye majd az utómunkálatok után látszik jól.

Én drukkolok neki. És remélem, ha tehetsége és szorgalma, kitartása és szerencséje engedi, befogadják a színészek társadalmába és elfogadják a nézők. Azok is, akik nem írkálnak ocsmány üzeneteket az éterbe.

Pénztártól való távozás után....

Megérkezésünk óta ámuldozom a kanadai kereskedelem egy csodáján: a visszavihetőségen.
Logikusan teljesen megmagyarázható fogás. Ha nem jó vagy mégsem tetszik, hozd vissza. Ne keltsd rossz hírünket, távozz elégedetten valami mással. És gyere vissza hozzánk egy újabb kívánságoddal, hiszen mi örömmel szolgálunk ki Téged mindig - a pénzedért!
A lényeg, hogy szinte bármit(!) vissza lehet vinni a kis üzletekbe és a nagyokba. Indoklás és leggyakrabban számla nélkül, utóbbinál nem árt egy árcédula, vonalkód vagy a megtartott csomagolás.
Nem kell az árunak rossznak, hibásnak lennie. Ha rossz, nem vitatkoznak a vásárlóval, hogy kinek a szemszögéből az. Nem akarják bebizonyítani, hogy nem rendeltetés szerűen használtad a kéthónaposan szétesett méregdrága sportcipőt. Nem firtatják, miben mostad az összement pulóvert és hűtőben tartottad-e a szavatossági idő lejárta előtt megpenészesedett sajtot. Ellenkezőleg; elnézést kérnek és körülugrálnak.
De ha csak nem tetszik, mégsem az igazi, akkor is visszaveszik és visszakapod az árát bárminek! Kilencven napig.
A kislányom iskolatáskájának a cippzárja néhány hetesen megadta magát. Visszavittük. Nem volt meg a számla. Mondtuk, nem akarjuk a pénzt, van még nekik ebből a táskából, csak szeretnénk kicserélni. Csakhogy ugyanez a hátitatyó ezidőtájt akciós áron volt eladó. Kaptunk egy új táskát és vásárlókártyán a két ár közti különbözetet...
Kedvenc zöldség-csemege üzletünkben a mangót kínálták igen jó áron. Vettünk is belőle többet a szokásosnál. Aztán otthon egymás után kiderült a kívülről szép gyümölcsökről, hogy a magtól kiindulva romlott a belsejük. Egytől egyig. Úgy gondoltuk, visszavisszük, egyék meg ők! De nem volt időnk foglalkozni vele, napokig ott álltak a megbarnult, megkezdett mangók a hűtőben egy zacskóban. Amikor eljutottunk végre a boltba, akkor meg persze nem voltak velünk...De a férjem mégsem állhatta meg szó nélkül, és megszólította a gyümölcssorok között a bolt vezetőjét. Én nem hallottam mit beszéltek, de a menedzser és a férjem a mangóhegyhez sétáltak és a boltos saját maga csomagolt be egy egész zacskónyi gyümölcsöt - már valami más szállítmányból, más áron - és nyújtotta át a panaszkodó vásárlónak. Egy mondatot jól hallottam: I'm sorry!
Férjemtől karácsonyra kaptam egy szép kesztyűt, de nagy lett. Visszavittük. Volt számla. Ő akciós áron vette a kézmelengetőket, amelyek ekkor már egy magasabb áron voltak a polcokon. A számítógép leolvasta a visszavitt áruról a vonalkódot és a férjem kártyájára azonnal visszahelyezték a kesztyű árát: az aznapi, nem akciós összeget.
Néhány napja tönkrement az augusztusban vásárolt D-link a laptopomon, ami lehetővé teszi, hogy vezeték nélkül a lakás különböző pontjairól internetezzem. Nekem ez a kis szerkezet olyan, mint a levegő! Ő meg megállt. Nem pislogott többé. Meghalt.
A garancia még bőven élt rá. Otthon lett volna némi aggodalmam mert megvallom, néhányszor leesett és szét is pattant kissé a műanyag burkolata. Ami felhasználó eszemmel csakis a konstrukció hibája, hiszen ez megtörténik, lám megtörtént.
Előkerestem minden hozzátartozóját: a dobozát, a telepítő cd-t, minden kéznél volt. A számla is, mert annak az itteni adózásban idén tavasszal még feladata lesz. És vittük a nagy áruházlánc egyik boltjába : -hogy a kis vacak bizony rossz.
Ki sem bontották a dobozt! Leolvastatták a számla vonalkódját és válaszhattunk; pénzt kérünk, vásárlókártyát vagy új D-linket. A megfelelő sorhoz kísértek minket, odahívtak egy ehhez értő másik eladót és megvolt a csere, vagyis az új szerkezet. Gyorsabb, újabb és drágább (persze a különbözetet fizetni kell), én mégis boldogan jöttem ki a boltból.
Mert kiszolgáltak, elnézést kértek, értem voltak ott.
Úgyhogy máskor is visszamegyek.

Hideg van

Országos rendelkezés alapján testnevelés órán mínusz húsz fok alatt már nem járnak az iskolások korcsolyázni. Mínusz harminctól reggelenként nem kint gyülekeznek és a szüneteket is az épületben töltik.

Egy hete a gyerekek nem járnak korcsolyázni testnevelés órán és nem gyülekeznek az udvaron. A szüneteket is az épületben töltik.

Hideg van.

Hó, lapát

Ma a kilengés napja van. Olyanról írok, ami sem nem tanulságos, sem nem számít otthon, éppen csak érdekes. Érdekes egy olyan ország olvasóinak, ahol hó alig esik, s ha igen, megbénul az ország.

Itt eddig nekünk úgy egy méter égi áldás jutott. Csodaszép fehér lepel védi a kerteket, fehérek a mellékutak, de szárazra tisztítottak a főutak egytől egyig.

Egy méter hó, még némi olvadás és tömörödés esetén is tekintélyes mennyiség az utak szélén. Örök harc folyik az autótulajdonosok és a hóeltakarítók között, de még a járdákat tisztító kis hótolók is konfliktusba kerülnek az utakon dolgozókkal. No nem verbálisan, csak a hókupacok ide-oda mozgatását illetően!

Vicces látni az út szélén parkoló autós reggeli tornáját is, amint az éjszakai havazás után munkába indul. Rutinosan először a házában tárolt eszközzel utat vág magának a járgányhoz, egy ajtó nyitásához szükséges rést lapátol a mély hóból. Kiveszi a járműből a rövid nyelű lapátot és az ablaktörléshez a kefét.Ha a helyzet úgy adja, átvergődik autója másik oldalára és elkezdi kiásni azt az út felőli oldalról, hogy elindulhasson. Amikor hozzáfér, az ablakokat is megtisztítja és a csizmáját jól leverve beül a kocsiba.

Én az ablakból figyelem, ő odalent izgul. Kezdheti elölről az egész játszmát, ha épp most jön a hótoló!

Tavaly is megcsodáltam, idén is végignéztem, amint kötelékbe fonódva jönnek egy reggelen és elviszik azt, ami eddig ránk zúdult.

A mi kis utcánkban 3 nagy hótoló és egy kis járdajáró morajló hangja és tömege megtölti a teret. Jönnek és szervezetten, alaposan dolgoznak. Áttolják az utca egyik oldalára az összes havat, mindkét oldalról a járdákról is. Aztán jönnek a monstrumok: egy hómaró, amit mi csak hófalónak nevezünk, mögötte pedig sorakoznak a hatalmas teherautók. Végig az utcán. Állnak sorba a töltetért és viszik ki valahova, a város szélére a mi havunkat.

Egy kicsi utcában lakunk. Sem busz, sem képviselő nem jár erre. Még átvezetője sem vagyunk semmi fontosnak. Csak mi, a lakók vagyunk fontosak. Ezt az érzést még szoknom kell.

A szabály, az szabály

Megfogadtam, Magyarország-szapulás és Kanada-imádat, vagy épp Kanada-lehülyézés és Magyarország-visszasírás helyett praktikus tapasztalatokkal fogok szolgálni ezen az oldalon. Némi kilengést megengedek majd magamnak, de a lényeg, hogy írjak valami hasznosat.

Nos, a mai tanácsom ez: mielőtt autóvezető vizsgára adja a fejét az otthon évtizedek óta száguldozó elvándorolt bevándorló, lapozza át a helybéli "kresz"-könyvet!

Az európai emigráns első reakciója értetlenség és felháborodás. Vajh miért érvényes automatikusan az osztrák, a japán meg a koreai jogosítvány, s miért nem a német, az olasz vagy a magyar. De hát a jogsi kell, elmegy hát az illetékes helyre személyesen intézkedni a büszke emigráns.

Az első lépés, hogy elméleti vizsgát kell tennie. Van hozzá kis könyv, alig tizede a honinak. Lehet vizsgázni arabul, lengyelül, oroszul, németül, spanyolul, stb., de a magyar itt most nem jó! Először tehát nem vezet az angolul csak gagyogó emigráns, hanem nyelvet tanul, hogy megértse a kérdéseket.

Néhány hónap múlva a nekibátorodott emigráns elmegy megírni a tesztet. A feladatok persze mások, mint a könyvben, de sebaj - másodszorra sikerül. Még aznap.Mert várni vagy tanulni nem kell a két próbálkozás közt, csak kifizetni - ott helyben - a tízdolláros vizsgadíjat.

Mivel az emigráns okos és tudatos, beszélget más népekkel, várakozókkal. Így kiderül: jó, hogy lehet tesztet írni idegen nyelveken, de a korábban említett kis könyv csak angolul és franciául létezik! Aha!

Nos, a sikeres elméleti vizsga után a még mindig magabiztos emigráns ott, azonnal megkapja első jogosítványát, mert a húszéves európai gyakorlat azért ennyi bizalmat mégis megér. Így már vezethet - kísérővel!

És rögtön kérhet időpontot gyakorlati vizsgára, hogy lerázhassa a kísérőt meg a láncokat - és szabadon száguldhasson a kanadai szélben! És akkor már alig-alig érzi majd, hogy emigráns.

Sok a bevándorló meg a fiatal, talán ezért majdnem két hónap a várakozási idő. Nem baj, addig legalább szokja az automata váltót a manuálishoz szokott emigráns. Kalimpál a jobb kezével, az üléshez szorítja a bal lábát, így sikerül kivárni a vezetésvizsga nagy napját. ( Megjegyzem, könyve van, de nem szeret szabályokat olvasgatni a magabiztos emigráns.)

A nagy napon aztán úgy megvágják, mint annak a rendje. Mert nem néz hátra sávváltáskor. Vezet rutinból, az elvetemült európai emigráns. Igaz, az út egyenes és a tükrökből hátrafelé gyakorlottan kilát a néptelen vidéki utakon, de az erre felesküdött szigorú asszonyság bebizonyítja, hogy ez itt nem elég! A szabály az, hogy tekerjük a nyakunkat. Punktum.

Így kezdődik hát az emigránsok szomorú újhazaszidása:

-Hogy ezek itt azt mondják, hogy nem tudok vezetni?! Most ezeknek fogok én újra elkezdeni leckéket venni!? Hát több országban autóztam, mint a vizsgabiztos egész életében fog! Stb.

Aztán persze megnyugszik az emigráns. Már nem büszke és a magabiztossága is megcsappant.

Újabb időpontot kér és a vizsga napján, reggeli közben átolvassa a kis könyvet.

Nyaktekerget, indexel, sokat vár a stoptáblánál.

És végül büszkén, nagy mosollyal száll ki a kocsiból az európai emigráns.

Műanyag kerülő lista

A harmincas években fogamzásgátló szernek találták ki. Annak nem vált be, de véletlenül jó csomagolóanyagokba valami segédanyagnak. A nemi hormonokat megzavaró kemikália a biszfenol-A. Az egyik méreg, a sok közül.

Itt kormányzati szinten dolgoznak a problémán, Magyarországon még tagadja a hivatalos álláspont a műanyagok egy részéből az élelembe áramló anyagok mérgező hatását. Pedig magyar kutató munkája alapján indult el a lavina, aminek eredményeként Kanadában már be is tiltották a 7-es jelű cumisüvegek forgalmazását.

Mivel óriási mennyiségű tudományos anyag, cikksorozatok és vélemények találhatók róla a neten, nem írok másról, csak hogy mi hogyan kerüljük el őket. És ha már muszáj velük élnünk, hogyan próbálom legalábbis csökkenteni a folyamatosan bekerülő mennyiséget.

1. Nem iszunk "ásványvizet". Minden kutatás azt igazolja, hogy az extrém helyzetek kivételével a csapvíz, méginkább a házilag megszűrt csapvíz (pl. Brita-szűrőkancsó), sokkal jobb, mint az ásványvíznek titulált csomagolt vizek.

2. Ha vinni kell az innivalót, készítünk itthon teát, limonádét vagy csak épp szűrt vizet -és valódi üvegekben azt visszük magunkkal. A gyerekek is az iskolába.

3. A nyúlós fólia nagyon káros! Zsírpapírba csomagolom a sajtokat, felvágottat, alumíniumfóliával fedem az edényeket.

4. Sosem szabad forró ételt műanyag edénybe tenni vagy azokban melegíteni! Nevezetesen én száműztem minden műanyag edényt és eszközt a konyhámból és rájöttem, hogy az élet megoldható nélkülük. A mosogatógépben mosott műanyagok elveszítik a szilárd felületüket és még rosszabbá válnak!

5. Ha csomagolt húst, sajtot tudok csak beszerezni, amint hazaérünk vele, átcsomagolom. Nemcsak a nyúlós fólia, a habtálcák is a veszélyes műanyagok közé tartoznak.

6. Kerülöm a műanyag poharas-tányéros-evőeszközös helyeket.

7. A konzervdobozok belseje is be van vonva a legrosszabb, legoldékonyabb szeméttel. Újabban megint áztatom a babot, igyekszem üvegbe zárt konzerveket venni. Szinte mindenből kapható ez a változat is.

8. A szendvicseket papírzacskóba, szalvétába csomagoljuk.

A műanyag dobozok alján általában van egy jel: egy kis háromszög számmal a közepén. Ha muszáj műanyagot vennem, csakis ezeket #1 PETE, #2 HDPE, #4 LDPE and #5 PP választom!!!!Soha nem veszek 3-as (PVC), 6-os(PS) és 7-es jelű termékeket. Ezek a legeslegrosszabbak. Ma így mondják. De mivel tegnapelőtt még erről sem tudtuk, én kerülöm mindet, amennyire lehet. Azzal nem árthatok!

A testünk egészségén kívül ezzel az életmóddal a szemetünk is kevesebb. Ez is történet része.

Győztek, most örülnek

Kívülállóként élem meg a napokat, amikor a kanadai hokivilág - megkockáztatom, egész Kanada - a juniorok világbajnokságát ünnepli. Igaz, nem tudok más sportágat, amiben ehhez hasonló fölénnyel remekelne ez a jégretermett nemzet, de győzelmük okán most nagyon boldogok. Lehetnek is, a legjobbak a világon!!!!

Mi is örültünk, amikor a vízipólós fiúk megnyerték az olimpiát, és sajnáltuk nagyon, hogy az itteniek alig hallottak valamit arról, hogy a vízben labdázni is lehet. Még kevesebbet tudnak a kézilabdáról, football-nak meg azt a kergetőzést hívják, amikor űrruhás emberszabásúak egy labdával a hónuk alatt futkároznak egy füves pályán, és amikor elkapják és fellökik egymást, kis halomba ugrálva jól elagyabugyálják a kitömött mezeket. A korábban említett labda szerepe mindebben mellékes és érthetetlen. A nézők viszont nagyon élvezik, úgyhogy minden kocsmában, étteremben, bárpultnál és váróteremben nézik megszállottan óriásjelmezes kedvenceiket.

Más furcsa játékaik is vannak, többnyire érthetetlenek és élvezhetetlenek - magyar nézőszemmel. A gyerekeim az iskolában persze játszottak már c ricket-et meg baseball-t is, és szerintük játszani élvezetes. Én még csak a felismerésükön dolgozom. Most a korcsolyáé a főszerep, lévén komoly mínuszok és sok víz az országban. Óriási kultusza van a jégen csúszásnak, a hokinak és az amatőr sikamlásnak. Valódi tömegsport egy olyan évszakban, amikor azt gondolnánk, a fűtött lakás mélyén tévézik minden épeszű fejlett- világbéli, modern városlakó. Korizni minden gyerek tud, kivéve a frissen érkezettek: de ők is megtanulnak hamar, élvezetet keresvén a hosszú télben… Oh, itt üzenem Charlinak, hogy nemcsak Moszkvában hideg a tél!

Iskola ott és itt

Tegnap megkezdődött a tanítás a téli szünet után. Végre! Hó nem esett elég, hogy az iskolabuszok ne járjanak, úgyhogy az élet visszakerül a normális kerékvágásba.

A nagyfiam elsős gimnazista, a kicsi ötödikes, a középső -a kislány - nyolcadikos.
Sétagalop nekik a kanadai tananyag Magyarország után. Ott is nagyszerűen teljesítettek és szerették az iskolát. Itt meg egyszerűen szárnyalnak. A lényeges különbség - gyerekszemmel - a könnyedségben van. Az elv, hogy a tanulás legyen öröm! Én meg el-eltöprengek azon, vajon kinek van igaza.
A magyar oktatási rend óriási adattömeggel bombázza a gyerekeket és mire elérnek az érettségihez, kisebbfajta lexikon az agyuk. A miénk is az volt.
Ezerszám tudtuk az évszámokat, amelyekből mára csak pár tízre emlékszem, azokat is ellenőrzöm a google-on, ha szóba kerülnek. Nem is beszélve a megváltozott viszonyokról, amelyek nemcsak negyven év históriáját értékelték át.
A fizika tanulmányaimból annyira emlékszem- de arra jól- hogy ne nyúljak vizesruhával a villanykapcsolóba. A periódusos rendszer bővült pár elemmel, bár nekem a kevesebb is túl sok volt. Deriválni azóta sem tanultam meg és a logaritmust sem értem jobban, meg az sem lett egyértelműbb, mire jó. A világtérképet azóta átrajzolták, még a szomszédaink sem a régiek, a magyarországi megyéket meg nem érdemes már bemagolni. Irodalomból kikerültek régiek és bekerültek újak: érvénytelenítve ezzel a szép-értékes fogalmát. Még az énekkönyvek dalszövegeit is átírták!
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy fölösleges volt minden. Csak kétkedem. Még a tudomány is változó! ( Nem is beszélve a nézőpontról - erről majd máskor.)
Mert közben látom, milyen tudatlanok az emberek itt - néha.

Talán éppen annyira, mint otthon - néha.
Itt sok a "rácsodálkoztató", önfejlesztő feladat, önálló kutatómunkán alapuló, hetekig tartó projekt. Aki szorgalmas, érdeklődő, az minden feltételt megkap, hogy fejlődjön, de a nagy átlagtól nem várják el a kislexikon-agyat. Ez a nagy különbség.
És hogy kinek van igaza, azt majd 30 év múlva lehetne lemérni. Hogy melyik oktatási rendből kerül ki több önmegvalósító, elégedett, boldog ember. Mert mivégre az egész, ha nem arra, hogy megállják a helyüket és megtalálják a saját útjukat. Hogy tájékozott, érdeklődő, pozitív beállítódású, életképes világot építsenek és éljenek.
Hát ezen tanakodtam ma, míg hazavártam őket.