Annának

Tudom, hogy ide-oda kapkodod a fejedet, hogy mentőövet keresel a maradáshoz.
Kutatod a szalmaszálat, ami otthon tarthat, amivel megfelelő indokot kreálhatsz magadnak, hogy ne kelljen nekivágni ennek a végtelen, ismretlen, félelmetes útnak.
Tudom, hogy minden éjjel síratod a kertedet, a fűszálakban növekvő álmaidat.
Tudom, mit érzel a híreket hallgatva és tudom, hogy miért keresel munkát vagy új céget vagy bármit: tehetetlenül toporogsz és fogalmad sincs, merre az út.
És mindezt nem azért tudom, mert okosabb vagyok Nálad, hanem mert átmentem rajta, meggyötört, megrágott és kiköpött az élet.

Segíteni csak azzal tudok, hogy értelek. Kérdezlek és támogatlak, példát adok; hogy túl lehet élni.

Nekem pedig erőt ad a Te vívódásod, mert látom magam és látom, hogy túl lehett élni.

Itt vagyok, lassacskán beszélek angolul, dolgozom, tanulok. A gyerekeim beilleszkedtek és ha most hazamennénk, nekik már kenyerük, jövőjük lehetne a nyelvtudásuk.

Ha egyszer elhatároztad, nekifogtál, soha többé nem leszel ugyanaz az ember. Ha végigcsinálod tapasztalatot szerzel, ha mégis leteszel a kivándorlásról, örök szemrehányás marad benned. Ha elhagyod Magyarországot, tövestől téped ki magad az eddigi életedből, de ha otthon maradsz ennyi habozás után, mázsányi köveket cipelsz majd magaddal egy életen át.

Én nem tudhatom, kinek mit jelent elköltözni a hazánkból. Én nem bíztathatok senkit sem erre sem arra. Az én történetem csak egy a sokból. És élem ma is minden nap. Néha nagyon fáj. Máskor már majdnem boldog vagyok itt.

Új érzelmeim születtek. Új próbatétel elé álltam és igyekszem, nap mint nap igyekszem kiállni a próbát. Ma már másként nézek haza, mint egy évvel ezelőtt. Elveszítettem és eltávolodtam a régi valómtól és egy új, egy másik került elő. Megváltoztam. Megváltozott a látásmódom, a viszonyulásom a világhoz és a nagy kérdésekhez.

....így aztán van miről írnom.