2009. április 22., szerda

Filmidő

Hetek óta nem írtam. Eltűntem, mint a hó.

Eltűntem, mert ahogy a bevezetőmben megjegyeztem, a családon meg a blogon kívül a filmezés is feladat. Az pedig beindul, amint a nappalok hosszabbodnak...
Idén kicsit később kezdődött a háború mint tavaly, de most már benne vagyunk nyakig. Filmet "csinálunk".
Szándékosan használom ezt a kifejezést. Mert gyártásnak nem hívnám. A gyárban sok egyforma készül, egyidőben, gyorsan és éveken át, tömegesen. Készítésnek sem szívesen mondom, mert az meg olyan mesterkélt szó: a "cipőfelsőrészkészítő" jut eszembe róla. Aki már nem is cipész meg nem is varga.
A csinálás-ban van még valami. Rengeteg film készül a világon, a televíziós csatornák csakúgy falják a terméket. A filmek többsége, a mieink is egyszer megnézhető, egyszerre el is felejthető 80-90 perces történetek. Nem rosszak, nem borzalmasak, nem hibásak, nem unalmasak. Egyszer végignézhető, átmenetileg szórakoztató kis darabok. És belülről nézve sokkal egyszerűbb és hétköznapibb ez a világ, mint kívülről. Hétköznapian, csak amolyan "csinálás".

És mégis más: ezért talán érdemes, érdekes írnom róla. Mert mégiscsak meséket viszünk az emberek otthonába.

Ha egészen hű akarok lenni, akkor a pillanatról számolok be, első ízelítőül.
A forgatókönyv szerint a főszereplő házánál a történet kezdetén szép kert van. Ami aztán lassan tönkremenni látszik, aztán a férj ki is tépi a növényeket. Mindezzel nem lenne baj : kitépjük és újraültetjük a kibérelt ház díszeit, csakhogy ezen az éghajlaton még a tulipánok is alig bújtak ki! Nincsenek még zöld levelek, virágzó bokrok és nem árulják még a nyári növényeket.
...Pénz nincs sem arborétumi-csodákra, sem csodálatos számítógépes utómunkálatokra. De a producerek akarják a virágzó kertet, mert az olyan szép!


Vagyis a valós világ kapcsolódik a meséhez. A főnök itt is többet akar, mint amire a feltételeket biztosítja. A munkás meg itt is megteszi a lehetetlent, hogy egy szóbeli vállveregetésre méltó lehessen.


Szombaton kezdődik a forgatás. Focimeccs. Gyerekek játszanak, szülők és barátok szurkolnak. Nem lesz nehéz nap nekünk, a látványról gondoskodóknak.
Úgyhogy a mi gondolataink már előbbre járnak, a következő helyszíneken. Hullaház, elegáns étterem, zárt pszichiátriai szoba (börtön?), rendőrség. Hullaház egy üres teremből, börtön-kórterem egy régi épület hatalmas termének egy sarkából, rendőrség egy egyetemi irodából.
Odamegyünk, berendezzük, összepakolunk, a nyomunk sem látszhat. Olyan, mint egy végtelen költözködés. A napok összekeverednek, az éjszaka és a nappal eltűnik, alvás van és munkaidő. Utóbbi 14 óra.


Majd igyekszem mesélni róla.