Az általános iskoláról

Elkezdődött. Újra van rend, felnőtt élet, órákig is eltartó szabad gondolkodás. Gondoskodni nem unaloműző gyermekprogramokról kell, hanem tápláló és változatos uzsonnáról. Gondolkodni nem értelmes válaszokon kell, a sok eszement és újra ismétlődő kérdésekre, hanem azon, hogy mi is a következő, amit a blogba írjak. Meg az egyetem kezdetén is gondolkodom, de az csak a jövő hét!

Szóval, most hogy elkezdődött, aktuális, hogy megint írjak róla.
A harmadik évet kezdték el a gyerekek itt Kanadában, kezd egy kicsit összeállni a kép és sokan kérdeztek róla. Itt van tehát, amit tudok az iskoláról.

A két rendszer, a magyarországi és a kanadai között nagyjából a 8+4-es szisztéma a közös. Több hasonlatosságot nem találok.

A rendszer maga központosított és bár kérvényezéssel lehet választani iskolát, a többség oda jár, ahová körzetileg tartozik. Ez azért is praktikus, mert a körzeten belül járnak az iskolabuszok és ez nagyon kényelmes, biztonságos megoldás a gyerekek begyűjtésére és hazajuttatásásra, ha mégis messze van a suli. Az iskolabuszok az adott intézmény körzetében járnak csak és azok jogosultak rá, akik bizonyos távolságon túl laknak. A felsősök pl. másfél km-nél távolabb az iskolától. Az alternatív vagy egyházi iskolák körzete nagyobb, mint a normál suliké, de ők is csak a saját körzetükön belül biztosítják a szállítást. (Ha valaki mondjuk 1400m-re lakik a körzetes iskolától és úgy véli, ez egy kicsit messze van -25-ben, hóban vagy szakadó esőben, okosabban teszi, ha megkeresi a távolabb eső, de e tekintetben körzetes katolikus iskolát. Akkor jön a busz és elviszi a csemetét...!)

A tanítás általában 9 órakor kezdődik. Csodás ötlet! Nincsen sírva ébredés, mély-sötétben iskolába vánszorgás.
A tanítás háromig tart. Közben mindenki ebédel a batyujából. Nincsenek iskolai konyhák. De van majdnem egy óra ebédszünet és mindenféle praktikák arra, hogy jót egyen a gyerek. Táplálót, vitamindúsat, finomat, hazait. És van idő megenni és még játszani is egy kicsit.

Az első 6 évben egy tanár tanít szinte minden tárgyat. Utána is kevesebb a szaktanár, az osztályfőnök kezében marad így nemcsak a tanítás, hanem a nevelés is, hiszen sokat van együtt a gyerekekkel.
Évente háromszor írásban kapnak értesítést a szülők a gyerek iskolai munkájáról. A besorolás más, B+ és B- is létezik a B mellett, ami amúgy a magyar négyes lehet. Százalékokat is kapnak és szöveget is. Ha a tanárnak további mondanivalója van, ezekben a Report Card-okban kér időpontot a szülőtől egy találkozásra. Különben nincs nagy bratyizás a szülők meg a nevelőtestület között.

A tantárgyak és a tananyag egészen más, mint otthon. És a csoportosításuk is.
Kevesebb tantárgyat tanulnak egy időben, tömbösítve van a tananyag. Vagyis nincs kémia, fizika, földrajz meg biológia az órarendben hetente egy-két órában, hanem egy féléven át van minden nap science, azon belül élettan. Vagy Kanada földrajza. Egyedül a történelemleckéknél láttam óráról órára feldolgozott "leckéket", minden másban project-eket csinálnak, miközben használják az órán hallottakat és utána kell nézniük a hiányzó információknak.
Az egyik kedvencem volt például, amikor élelmiszerből kellett növényi sejtet készíteni itthon. Az akkor nyolcadikos lányom kitalálta, hogy zöld zseléből csinálja. Kezében az iskolában kapott ábrával bújta a kamraszekrényt, hogy melyik száraztészta hasonlít legjobban egy sejt ilyen-olyan eleméhez. Aztán elment egy boltba kikeresni a maradék hozzávalókat. Ringló lett a sejtmag, azt vették körül a zselében úszkáló tészta, gumicukor és egyéb "részletek". A műanyag dobozba öntött formát az iskolában szedte csak elő, s miután a tanár ellenőrizte a feladatmegoldást, közös erővel megették a házi feladatot!
Egy másik alkalommal arról kellett kiselőadást készíteni, hogy az ő életük milyen hatással van a környezetükre és személyes odafigyeléssel milyen negatív hatásokon változtathatnak. Utána kellett tehát járniuk a szemét, a szennyvíz útjának, hogy miből lesz itt elektromosság, honnan jön az ivóvíz. Hogy mely anyagok milyen hatással vannak a környezetre, mennyi idő alatt bomlanak el, mi kell a gyártásukhoz. És utána kellett gondolni mit használnak fölöslegesen vagy hogy mit mivel tudnának kiváltani! Óriási, gyönyörű feladat és sokkal többet ér az általa megszerzett tudás, mint 30 lecke egy tankönyvből!
Mégis, mindez akkor ér sokat, ha a gyereknek számít, hogy jól csinálja! Vagyis ezzel a módszerrel nem lehet azt mondani, hogy mi megtanítottuk, mindenki arra viszi, amire tudja. A kanadai oktatási módszer a motivációra, a tudni akarásra, a gyermek kíváncsiságára épít.

Csakhogy a gyerekek gyakran nem motiváltak és a kíváncsiságuk nem a tananyag felé fordul. Ezért aztán tudatlanok maradnak, mert nem kapták készen a könyvből a tudást. És nem is kérte számon senki.

Mégis, a tapasztalataim jók. Otthon is jók voltak. Az én csemetéim itt is ott is szerettek iskolába járni. Itt könnyebb nekik, kevesebb a stressz, szabadabbak. De otthon sokkal több tudást kaptak. Itt csak egyszerűen kényelmes nekem, mint szülőnek. Otthon volt benne valami szorongás. Ez tűnt el. A szorongás.