A kutyán kívül, akiről már megemlékeztem nevezetes kalácsevése kapcsán, három másik "tőlemfüggő" is él a családban.
Aki még nem tudja vagy már nem emlékszik rá, annak emlékeztetőül most néhány mindennapos átélnivaló -velük:
1. Fogalmad sincs, hova fér beléjük, de annyit esznek, hogy nem bírsz eleget főzni! A kislábosok szerepe átmenetileg a maradéktárolás és a kutyavacsora főzésre szorult vissza. Esélyed sincs két napra főzni, amit az asztalra teszel, az elfogy.
2. A nyugodt, csöndes esték ideje lejárt. Ha elvonulnak, saját világukba húzódnak vacsora után, akkor az egymás közötti acsarkodások zavarják meg a csendet. Ha nem, akkor szórakoztatnak tizenegyig, bármibe fogsz Te Magad. Uralják a felnőttek világát, mert már nem gyerekek, ugye!
3. A korábban jótestvéri édes játszások eltűntek. A tévé előtt még kibírják egymás piszkálása nélkül, de ennél tovább nem mennék. Nincs öt perc, amelyben valaki bele ne botlana véletlenül a másik lábába, el ne gáncsolná, meg ne rúgná, csípné, pöccintené puszta szeretetből a másikat.
4. A fizikai zaklatás mellett pódiumra került a "szemmelverés", amely sértődés, utálkozás, duzzogás és egy újabb fizikai tusa kezdetét jelenti.
5. A gyereked, ok és harag nélkül hirtelen úgy kezd el beszélni Veled, mintha a piacon volna. Régen, amikor még voltak ott kofák. De úgy látszik, ehhez a beszédstílushoz nem kell messzire menni! ( Megjegyzem, ez itt kifejezetten lányból nővé sarjadó, középső gyermekem új szokása.)
6. Hirtelen elkezdenek máshol aludni. No nem különneműeknél, de úgy látszik, ez itt a hozzászoktatás időszaka. Mindenesetre elég a szomszéd utcáig menni, csak más legyen az ágy!
7. Visszatérve az étkezésekre. Az evésből zabálás, az ivásból vedelés lett. Nincs idejük pohárba tölteni a tejet, rögtön az üvegből isszák. A kakaó nem várja meg, hogy ráhulljék a zabpehelyre, kiskanálszám egyenesen a fejlődő szervezet szájában landol. A "Mennyit kérsz?" kérdés értelmetlenné vált, mert a válasz "-Sokat!" -már tegnap is elhangzott!
8. A "mindjárt" is átértékelődött. Egy napot jelent. Vagy kettőt. Vagy heteket. Attól függ, mennyire vagy határozott. Jelentése egészen a "soha"-ig kiteljesedett.
9. A korábban könnyedén elvégzett feladatok mára megoldhatatlanul bonyolulttá váltak. Eldönteni egy tányérról, hogy a mosogatógépbe vagy a szekrénybe kerüljön-e. Vagy kirázni egy kis rongyszőnyeget..., no nem a lábtörlőre, hanem kicsit kijjebb, a teraszon kilépve. Vagy úgy elindulni a biciklivel, hogy a másik négyet ne borítsák össze. Vagy elmenni fodrászhoz. Mind-mind akkora fejtörést és hosszas koncentrálást igényel, ami nem várható el tőlük. Tényleg nem!
10. A számítógép az Isten. A tévé félisten. A tananyag maga az ördög, menekülni kell előle. Hasonlóan ilyesztő minden testedzés, a szemétkivitel, a porszívó és a mosogatógép kipakolása. Ezeket érdemes és ajánlatos olyan távolságra elkerülni, hogy rájuk ne ugorjon. Legjobb nem rájuk nézni, az biztos pont. Akkor lehet azt mondani, hogy "- Jónemláttam...!" meg hogy "-Nemvettemészre!"
Mindezzel együtt, főleg, amikor már édesen alszanak, a csodát látom minden nap bennük, mert hát ők voltak az én kis bébikéim! Néha nagyon dühös vagyok rájuk. Nagyon. Aztán elmúlik az is. És még most is bele-belekucorodnak az ölembe, nekem sírnak és velem akarnak együtt nevetni. A nagylányom még mindig kér esti dalt, a nagyfiú meg betakartatja magát fefekvéskor!
Amikor lehet, kinevetjük magunkat és egymást, felemlegetve a hülye (bocs) viselkedésüket. Elvégre az ember mégiscsak magán mulat a legjobban!
Csak azt szeretném, hogy úgy emlékezzenek ezekre az évekre, hogy jópofa volt. Valami őrült-gyors változás, kínos és nehéz, de jó volt. Akkor felnőttként is bizalommal jönnek majd hozzám. Így remélem.
p.s. Elolvasták és azt mondják, igazságtalan vagyok. Szeretnek tanulni és az iskola meg a tananyag nem ellenség. Ki nem veszem a szövegből, de elhiszem nekik, mert jók az eredményeik. Szerintük. Szerintem félgőzzel, amúgy kamaszosan állnak a dologhoz.
