Megfogadtam, Magyarország-szapulás és Kanada-imádat, vagy épp Kanada-lehülyézés és Magyarország-visszasírás helyett praktikus tapasztalatokkal fogok szolgálni ezen az oldalon. Némi kilengést megengedek majd magamnak, de a lényeg, hogy írjak valami hasznosat.Nos, a mai tanácsom ez: mielőtt autóvezető vizsgára adja a fejét az otthon évtizedek óta száguldozó elvándorolt bevándorló, lapozza át a helybéli "kresz"-könyvet!
Az európai emigráns első reakciója értetlenség és felháborodás. Vajh miért érvényes automatikusan az osztrák, a japán meg a koreai jogosítvány, s miért nem a német, az olasz vagy a magyar. De hát a jogsi kell, elmegy hát az illetékes helyre személyesen intézkedni a büszke emigráns.
Az első lépés, hogy elméleti vizsgát kell tennie. Van hozzá kis könyv, alig tizede a honinak. Lehet vizsgázni arabul, lengyelül, oroszul, németül, spanyolul, stb., de a magyar itt most nem jó! Először tehát nem vezet az angolul csak gagyogó emigráns, hanem nyelvet tanul, hogy megértse a kérdéseket.
Néhány hónap múlva a nekibátorodott emigráns elmegy megírni a tesztet. A feladatok persze mások, mint a könyvben, de sebaj - másodszorra sikerül. Még aznap.Mert várni vagy tanulni nem kell a két próbálkozás közt, csak kifizetni - ott helyben - a tízdolláros vizsgadíjat.
Mivel az emigráns okos és tudatos, beszélget más népekkel, várakozókkal. Így kiderül: jó, hogy lehet tesztet írni idegen nyelveken, de a korábban említett kis könyv csak angolul és franciául létezik! Aha!
Nos, a sikeres elméleti vizsga után a még mindig magabiztos emigráns ott, azonnal megkapja első jogosítványát, mert a húszéves európai gyakorlat azért ennyi bizalmat mégis megér. Így már vezethet - kísérővel!
És rögtön kérhet időpontot gyakorlati vizsgára, hogy lerázhassa a kísérőt meg a láncokat - és szabadon száguldhasson a kanadai szélben! És akkor már alig-alig érzi majd, hogy emigráns.
Sok a bevándorló meg a fiatal, talán ezért majdnem két hónap a várakozási idő. Nem baj, addig legalább szokja az automata váltót a manuálishoz szokott emigráns. Kalimpál a jobb kezével, az üléshez szorítja a bal lábát, így sikerül kivárni a vezetésvizsga nagy napját. ( Megjegyzem, könyve van, de nem szeret szabályokat olvasgatni a magabiztos emigráns.)
A nagy napon aztán úgy megvágják, mint annak a rendje. Mert nem néz hátra sávváltáskor. Vezet rutinból, az elvetemült európai emigráns. Igaz, az út egyenes és a tükrökből hátrafelé gyakorlottan kilát a néptelen vidéki utakon, de az erre felesküdött szigorú asszonyság bebizonyítja, hogy ez itt nem elég! A szabály az, hogy tekerjük a nyakunkat. Punktum.
Így kezdődik hát az emigránsok szomorú újhazaszidása:
-Hogy ezek itt azt mondják, hogy nem tudok vezetni?! Most ezeknek fogok én újra elkezdeni leckéket venni!? Hát több országban autóztam, mint a vizsgabiztos egész életében fog! Stb.
Aztán persze megnyugszik az emigráns. Már nem büszke és a magabiztossága is megcsappant.
Újabb időpontot kér és a vizsga napján, reggeli közben átolvassa a kis könyvet.
Nyaktekerget, indexel, sokat vár a stoptáblánál.
És végül büszkén, nagy mosollyal száll ki a kocsiból az európai emigráns.
