Kívülállóként élem meg a napokat, amikor a kanadai hokivilág - megkockáztatom, egész Kanada - a juniorok világbajnokságát ünnepli. Igaz, nem tudok más sportágat, amiben ehhez hasonló fölénnyel remekelne ez a jégretermett nemzet, de győzelmük okán most nagyon boldogok. Lehetnek is, a legjobbak a világon!!!!
Mi is örültünk, amikor a vízipólós fiúk megnyerték az olimpiát, és sajnáltuk nagyon, hogy az itteniek alig hallottak valamit arról, hogy a vízben labdázni is lehet. Még kevesebbet tudnak a kézilabdáról, football-nak meg azt a kergetőzést hívják, amikor űrruhás emberszabásúak egy labdával a hónuk alatt futkároznak egy füves pályán, és amikor elkapják és fellökik egymást, kis halomba ugrálva jól elagyabugyálják a kitömött mezeket. A korábban említett labda szerepe mindebben mellékes és érthetetlen. A nézők viszont nagyon élvezik, úgyhogy minden kocsmában, étteremben, bárpultnál és váróteremben nézik megszállottan óriásjelmezes kedvenceiket.
Más furcsa játékaik is vannak, többnyire érthetetlenek és élvezhetetlenek - magyar nézőszemmel. A gyerekeim az iskolában persze játszottak már c ricket-et meg baseball-t is, és szerintük játszani élvezetes. Én még csak a felismerésükön dolgozom. Most a korcsolyáé a főszerep, lévén komoly mínuszok és sok víz az országban. Óriási kultusza van a jégen csúszásnak, a hokinak és az amatőr sikamlásnak. Valódi tömegsport egy olyan évszakban, amikor azt gondolnánk, a fűtött lakás mélyén tévézik minden épeszű fejlett- világbéli, modern városlakó. Korizni minden gyerek tud, kivéve a frissen érkezettek: de ők is megtanulnak hamar, élvezetet keresvén a hosszú télben… Oh, itt üzenem Charlinak, hogy nemcsak Moszkvában hideg a tél!
