Itt eddig nekünk úgy egy méter égi áldás jutott. Csodaszép fehér lepel védi a kerteket, fehérek a mellékutak, de szárazra tisztítottak a főutak egytől egyig.
Egy méter hó, még némi olvadás és tömörödés esetén is tekintélyes mennyiség az utak szélén. Örök harc folyik az autótulajdonosok és a hóeltakarítók között, de még a járdákat tisztító kis hótolók is konfliktusba kerülnek az utakon dolgozókkal. No nem verbálisan, csak a hókupacok ide-oda mozgatását illetően!
Vicces látni az út szélén parkoló autós reggeli tornáját is, amint az éjszakai havazás után munkába indul. Rutinosan először a házában tárolt eszközzel utat vág magának a járgányhoz, egy ajtó nyitásához szükséges rést lapátol a mély hóból. Kiveszi a járműből a rövid nyelű lapátot és az ablaktörléshez a kefét.Ha a helyzet úgy adja, átvergődik autója másik oldalára és elkezdi kiásni azt az út felőli oldalról, hogy elindulhasson. Amikor hozzáfér, az ablakokat is megtisztítja és a csizmáját jól leverve beül a kocsiba.
Én az ablakból figyelem, ő odalent izgul. Kezdheti elölről az egész játszmát, ha épp most jön a hótoló!
Tavaly is megcsodáltam, idén is végignéztem, amint kötelékbe fonódva jönnek egy reggelen és elviszik azt, ami eddig ránk zúdult. A mi kis utcánkban 3 nagy hótoló és egy kis járdajáró morajló hangja és tömege megtölti a teret. Jönnek és szervezetten, alaposan dolgoznak. Áttolják az utca egyik oldalára az összes havat, mindkét oldalról a járdákról is. Aztán jönnek a monstrumok: egy hómaró, amit mi csak hófalónak nevezünk, mögötte pedig sorakoznak a hatalmas teherautók. Végig az utcán. Állnak sorba a töltetért és viszik ki valahova, a város szélére a mi havunkat.
Egy kicsi utcában lakunk. Sem busz, sem képviselő nem jár erre. Még átvezetője sem vagyunk semmi fontosnak. Csak mi, a lakók vagyunk fontosak. Ezt az érzést még szoknom kell.
